Kihasználva az autómentes napot, a budapesti színházak kivonultak az Andrássy útra, s megtartották a 2010-es év évadnyitó fesztiválját. Az első ilyen Évadnyitó Színházi Fesztivál 2008-ban volt, ahol nem csak a nagy kőszínházak mutatták be a repertoárjukat, s próbálták a közönséget becsalogatni díszes épületeikbe, hanem a kisebbek is. Sőt, a független társulatok, önjelölt művészek is igyekeztek olyan programmal előállni, amely érdekesebbé, színesebbé teheti őket. Ez idén sem volt másképp.

Az Oktogontól a Deák tér felé indulva először a kis társulatok, színházak, valamint a kézművesek standjaival találkozhattunk. Érdemes a nagyok árnyékában meghúzódó kicsikre jobban odafigyelni, s keresni velük a kapcsolatot. Nagy meglepetés érheti az embert, mikor rábukkan egy-egy gyöngyszemre. Nekik nem feltétlenül van szükségük nagy színpadra ahhoz, hogy előadjanak egy rövidke szórakoztató műsort. A betonon berendezett átmeneti „színpadon” is abszolút értékelhető, és élvezhető jeleneteket adtak elő, sokszor a közönséget is bevonva. Alternatívak, emberközeliek, barátságosak és ez szimpatikus.

Ahogy haladtunk tovább, következtek a nagyobbnál nagyobb kőszínházak. Nagy meglepetést nem okozott, hogy az Operettszínház előtti színpadon a sztárok énekelték a jól ismert nótákat az óriási közönségnek. A többi nagy is hasonlóképp igyekezett magára felhívni a figyelmet.

A felállított Port.hu színpadon helyet kapott a Radnóti Színház, a Budapest Bábszínház, a Pesti Magyar Színház, valamint a Bárka Színház is. A Radnóti új darabja a Naftalin került a bemutatásra, amiben Szávai Viktória, Adorjáni Bálint, Kováts Adél, Szervét Tibor, Borbás Gabi, Petrik Andrea (TEVA Ösztöndíjas) és Csányi Sándor a húzónevek. A Naftalin egy érdekes, zenés vígjáték, melyben a helyzetkomikumok kerülnek a középpontba, na meg az ajtók, melyekre érdemes odafigyelni.

A Bárka Színház idén egy kissé különc előadással várja a nézőket. Tökéletes példa erre az a színpadi kellék, melyet magukkal hoztak, s használták is boldogan a fesztivál ideje alatt. Ez nem más, mint egy triciklire szerelt WC-csésze. A felállított színpadon inkább az éneklés kapott szerepet, s az új darabokról főleg pultjuknál lehetett információt kapni.

Általánosan elmondható az, hogy nem csak a felnőttek kaphattak valami újat, hanem a gyerekek is. Majdnem minden standnál festéssel, játékokkal szórakoztatták, s foglalták le a kicsiket, amíg anya és apa szintén mókázik valahol.

Nem csak a közismert kőszínházak, hanem a kisebbek is igyekeztek árengedménnyel adni a jegyeiket, bérleteiket, s a lehető legjobban bevonni mindenkit a színházi életbe. Így nem csak a gyerekek játszhattak, hanem a felnőttek is. Ami igazán szívmelengető volt, s számomra talán a legszimpatikusabb, az a felnőtt ember nagyságú Süsü baba volt.