A Kék-lila nyár című, Jávor Pál utolsó éveit bemutató darab az Újszegedi Szabadtéri Színpadon kapott helyet. A rendező elmondása szerint a történet 1959-ben, a híres művész halála előtt három hónappal játszódik. Ekkorra a betegség és a csalódások végeláthatatlan sorozata már annyira megtörték a színészt, hogy egy igen nehéz természetű emberré változott.

Ezt a pillanatot, ezt az időszakot ragadta meg rendező, Telihay Péter, méghozzá tökéletesen.

A kemény munka és az odafigyelés látszik a darabon. Ez nem egy hakni, ez nem egy egyszerű szabadtéri előadás. Sem a színészeknek, sem a zenészeknek, sem a rendezőnek nincs megengedve a könnyelműség, ami az idei szegedi szabadtéri előadásokon majdnem, hogy megszokássá vált. Látszik az, hogy nagyon komoly munka előzte meg a darab bemutatását, s hangsúlyt fektettek arra, hogy minden akkor és ott legyen, ahol annak lennie kell. Végre egy igazán színvonalas, szórakoztató és mégis elgondolkodtató színházi élmény.

A színpadon mindössze hat szereplő jelenik meg, nincs is szükség többre. A főszerepet, Jávor Pál szerepét Hegedűs D. Géza kapta. Mondani sem kell, hogy végig, az első belépésétől egészen a haláláig hiteles, és szívbemarkoló játékot láthattunk tőle. Sikerült megformálnia azt a kiégett, önbizalom hiányos, idős, nyavalyás embert, aki mindezt nem mutatja. Akit meghurcoltak, aki éhezett, aki megjárta a mennyet és a poklot egyaránt, hogy aztán a végén egy koszos csehóban kössön ki sanzonokat énekelve, betegen. Az átvert és csalódott Jávor Pál szerepe jól áll Hegedűs D. Gézának.

Fekete Gizi a feleség szerepében megállta a helyét. Kezdetben egy kissé bugyutának tűnhetett, de a második felvonásra megérkezett az igazi drámai asszony, aki egy egész nyomorúságos életen át kitartott a bohém férje mellett, s akihez a színész görcsösen hű maradt, holott imádták a nők.

A nő, aki most megpróbálta elcsábítani, s egy új szerepre (Ármány és szerelem Millere) hívni Torma (Erdélyi Tímea). Korábban többször is láthattuk már Erdélyi Timit főszerepben (Aranycsapat, Rejtőzök), de itt most kimutatta a foga fehérjét. Színésznő lett belőle. Nem csak a kellemes kamaszlány szerepek, hanem a nő megformálása is jól áll neki. Bár ebben a darabban is ő a „kis fruska”, de Fekete Gizi mellett ezt talán elnézhetjük neki. Ennek ellenére ki kell jelenteni, hogy a szövegtudása, a szerepek közötti váltásai és az egész megjelenése fantasztikus. Ha ott van a színpadon, akkor ott van. Ilyen fiatalon ez ritkaság.

Szót kell ejteni a zenékről is, mivel teljesen új szerzésről van szó. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen témájú és ebben a korban játszódó darabhoz egyszerű dalokat keresgélni. A jól ismert, kedves sanzonokat előkotorja a rendező és már meg is van a siker. Telihay azonban nem ezt tette. Valla Attila dalszövegíróval és Gazsó Bálint zeneszerzővel dolgozott együtt. Így sikerült megalkotni azt a fantasztikus hangzásvilágot, ami megfűszerezi, és oly kellemessé teszi az egyébként is magas színvonalon haladó darabot. Érdekes, hogy egy kis zenekarral dolgoztak csak, akik élőben kísérik végig az énekelő Hegedűs D.-t, vagy Erdélyi Timit. Ők a színpad előtt létrehozott kis varieté nézőterén kaptak helyet, így nem csak a zenéjükkel járultak hozzá az színdarabhoz.

A díszletezés egyébként tökéletesen megidézi a régi varieték hangulatát. Kissé homályos, kissé füstös, és egy kicsit feslett. Nem romlott, nem erkölcstelen, de szűziesnek semmiképp nem nevezhető.

Ebben a környezetben, csodás dalokkal, jó színészekkel és kellemes, családias helyszínnel várták az érdeklődőket, aminek a sikere meg is volt, ugyanis hatalmas tapssal jutalmazta az előadást a közönség.